Csendes Naplóm, Tiszelt Olvasó!

Egy kisebb lélekzetvétel (pontosabban számos ki- és belégzés) után ismét tollat ragadtam. Ennek több oka is van. Egyrész az, hogy rengeteg dolog történt velem mostanság, a másik pedig az, hogy lemerült a zenelejátszó egységem (ejtsd: ájpod), és az egy órás buszút zene nélkül roppant unalmas lenne. Persze ennek hátulütője, hogy a buszon igencsak nehézkés a szépírás, de legépelve ennek úgysem marad majd nyoma, feltéve ha otthon sikerül majd ezen sorokat kiolvasnom. (utólag hozzáfűzve: sikerült! - a szerk.)

Kedves Naplóm!
Fogalmam sincs, miért mondom ezt, hogy Kedves Naplóm. Sosem volt hozzám egy jó szavad se. Itt regélek neked évek óta oldalakon keresztül minden bajomról, bánatomról, és egyszer se vígasztaltál még meg. Még annyit se mondasz, hogy "sajnálom haver", vagy valami. Nem is vagy te kedves.
Szóval inkább:
Naplóm!
Na így máris más. Mondjuk azért valami jelző kéne a megszólítás elé. Ez így annyira üres. "Naplóm!"… Nem jó ez így sehogyse. Próbáljunk valami mást: