Csendes Naplóm, Tiszelt Olvasó!

Egy kisebb lélekzetvétel (pontosabban számos ki- és belégzés) után ismét tollat ragadtam. Ennek több oka is van. Egyrész az, hogy rengeteg dolog történt velem mostanság, a másik pedig az, hogy lemerült a zenelejátszó egységem (ejtsd: ájpod), és az egy órás buszút zene nélkül roppant unalmas lenne. Persze ennek hátulütője, hogy a buszon igencsak nehézkés a szépírás, de legépelve ennek úgysem marad majd nyoma, feltéve ha otthon sikerül majd ezen sorokat kiolvasnom. (utólag hozzáfűzve: sikerült! - a szerk.)

Mint már az első részben kikötöttem: eme remekmű olvasása mentális károsodást okozhat, melyért én, Mersits László semmilyen felelősséget nem vállalok. Magyarul: Aki hülye, haljon meg.

Szerencsére én még egyenlőre (legalábbis ezen sorok leírása közben) élek, és virulok. Jó, a virulás azért enyhe túlzás, mostanában kissé felhős a hangulat, ezt tetézi az ellenőr, aki az előbb szállt fel, és nincs érvényes bérletem. Na sebaj, nem vette észre.

Előző bejegyzésemben hosszasan tárgyaltam a fociról, amivel gondolom nem értettetek egyet. Azonban mint ott is meg volt írva: nem túlzottan tud érdekelni. Ezúttal egy új témát kéne megragadnom, de igencsak kérdéses, hogy pontosan mit is.

A véleményem a világról kevésbé változik. Egyre kevesebb pozitív példát látok, és minden nap érnek a negatív hatások. Persze mit is várhatnék: télen gyakran van 0 fok alatt.

Sokat gondolkoztam már azon, hogy az emberek miért nézik le egymást azért, ahogy a másik kinéz. Most nem arra gondolok, hogy a sok szép ember (mint én) lenézi a sok csúnya embert (mint te). A rondák nem tehetnek róla, így születnek. Ettől még nem lesznek kevesebbek. Jó, ettől még nem fogok összeállni egy ronda lánnyal, de nem nézem le őket. Sőt, abszolút nem nézem őket sehogy.

Most még beszélhetnék erről, de mit az pár sorral feljebb is írva vagyon: nem ilyen értelemben gondoltam a kinézetre.sokkal inkább a stílusbeli különbségekre helyezném a hangsúlyt. Van itt minden: rapper, rocker, emo, goth, tektonikos, diszkós, underground, vannak sportosabbak, deszkások, bringások, korisok, vagy elegánsabbak, öltönyösök, stb… Sorolhatnám még amíg a kezem is lerohadna.

Sétálunk az utcán, és jönnek szembe az arcok, és ha valami olyat látunk, ami nem a mi stílusunk, egyből lehurrogjuk. Bele se gondolunk abba, hogy ha mindenki egyforma lenne, milyen unalmas lenne a világ. Mondjuk az biztos, hogy könnyebb lenne egyedinek lenni. Csak elég szar lenne, ha nap mint nap az egész világ lenéző arcát kéne bámulni.

Elhatároztam, statisztikát végzek. Megszámolom, hogy kb átlagosan 10 emberből hányan néznek rám furcsán más-más ruhákban öltözve. A lila gatyám nyert: 10 emberből 6-7 biztosan elejtett legalább egy fintort. Piros gatyában ez a szám 5-6, zöldben 2-3, sima farmerban kb. 10-ből 1 arcon láttam negatív elváltozást. Ezek az arányok valószínűleg változnának, ha a hajam nem lógna a szemembe.

Most feltennék egy kérdést: Miért degradáljuk az embereket, akik máshogy öltözködnek, vagy máshogy néznek ki, mint mi? Mindenki nézzen ki úgy, ahogy akar. Én például úgy szoktam, hogy kinyitom az ablakot, és kihajolok, vagy ha hideg van, akkor csak elhúzom a függönyt.

Nálam egyébként szinte mindennapos ez a "kóstolgatás". Mármint addig még szerencsére nem jutottunk el, hogy megharapjanak, vagy ilyesmi, csak előfordult már, hogy verbálisan próbáltak inzultálni a küllemem miatt (gyengébbek kedvéért: baszogattak, hogy hogy nézek ki). Olykor legszivesebben az egyik legközismertebb nemzetközi nonverbális jellel reagálnék az ilyenre (középső ujj magasba fel), de inkébb kerülöm a nyiltszíni inzultusokat (magyarul nem szeretném, hogy elkenjék a számat, meg a lelkesedésemet). Minden esetre, hogy ez mire jó, nem tudom megérteni. Gondolom legtöbb esetben a konfliktusok zöme az emberek csökkentett szellemi potenciáljára vezethető vissza (ergo némelyik járókelő segghülye), de persze akad olyan is, aki csak szimplán keresi a balhét ( erről a fajról részletesebben is írtam az előző részben, lásd: futballhuligánok).

Röviden és tömören: színes a világ, és ez így van rendjén. Próbáljuk meg a másikat elfogadni, nem eltaposni.