Még a nyáron volt, amikor nekem alakulóban volt a dolog egy lánnyal. Aznap, mikor a lányt elhívtam kettesben, hogy egy mindent eldöntő kérdést feltegyek, összefutottunk egy barátommal, Rolival. Roli velünk tartott egész nap, így a kérdés elmaradt. De nyugodt voltam mivel a lány barátnője már előző nap közölte velem, hogy a lány igent mondana, ha megkérdezném. Viszont ekkor egy olyan dolog történt, amire nem gondoltam volna: másnap reggel a csaj barátnője felhív, és szól, hogy ne nyomuljak, a csaj meggondolta magát. Már a Roli kellett neki. Nagy pofára esés volt ez számomra de nem tudtam mit tenni, Rolira pedig nem tudtam haragudni. Egyből áthívtam, és megmondtam neki a helyzetet. Roli elsőre egyből azt mondta, hogy ö nem fog összejönni a csajjal, nem akarja, hogy emiatt bármi megromoljon köztünk. Én viszont már nem a saját érdekemmel voltam ekkor elfoglalva, hanem a barátom boldogságával. Csak rávettem hogy találkozzanak, ismerkedjenek, és végül össze is jöttek. Eltelt másfél hónap, egyszer csak felhívom Rolit – tudtam, hogy épp a barátnőjével van – és elkezdtem –szokásomhoz hűen – egy hülye, vicces történetet mesélni neki, ami épp akkor történt velem. Roli viszont azt mondta – szokásához hűtlenül – hogy hagyjam békén, és lerakta a telefont. Nem értettem hogy mi a baja. Hamarosan azonban megkaptam a választ. Megszólalt a csengő, Roli beront, feje az ajtófélfán koppant – nem véletlen, direkt verte bele – és sírt. Szakítottak. Behívtam a szobámba, megvigasztaltam, és támaszt nyújtottam neki. De ekkor mégis azt éreztem, csak én vagyok a legjobb barátja, és ő is nekem. Hisz én teljesen együtt éreztem vele, ö pedig ilyen kényes pillanatban hozzám fordul… Éreztem hogy ez egy örök barátságra egy még erőteljesebb kötést jelentett. Később ő is bebizonyította hogy mellettem áll a bajban: 1 hét mámor – én csak így nevezem azt az egy hetes járást azzal a csajjal, akit tényleg szívből szerettem – után kidobott a barátnőm, szétbaszódott a bicóm, és szobafogságba is kerültem. Teljesen elhagyatott lettem másfél hónapig. Minden kikerült a szobámból, néhány üres cetlim volt meg pár ceruzám se, TV se, zene se számítógép… Roli minden nap átjött dumáltunk az ablakon keresztül – mivel be nem jöhetett hozzám senki – és futárkodott is nekem: leveleztem a volt barátnőmmel a leveleket ő szállította bicóval. Ekkor tényleg láttam, hogy segítségre van szükségem és csak egy ember van, aki feláldoz a szabadidejéből, azért hogy a bajbajutott barátján segítsen.
Jó, ha tudjuk, hogy van valaki, akire mindig számíthatunk. Persze a barát nem csak a bajban jó. Amikor Roli benevezett a Camponánál egy bicós versenyre, végig mögötte álltam. –én is nevetem volna de akkor szintén szét volt baszódva a bicóm L - A versenyen 6 továbbjutó döntős volt, akiknek az első forduló után úgy fél órával olvasták fel a nevét. 5 név már elhangzott Roli neve nélkül, és a hatodik név előtt haboztak. Szétfeszített az izgalom. Mikor hatodikként meghallottuk Roli nevét, egymás nyakába ugorva üvöltöztünk az örömtől. Aztán eljött a második versenye Rolinak – mikor szobafogságban voltam – amikor baleset érte. Kikönyörögtem, hogy hadd menjek be Rolihoz a kórházba. A szülein kívül senkise látogatott be hozzá csak én. Azt hiszem a baj és a féktelen öröm a barátság legjobb kovácsai. Nem számít a stílus, vagy az érdeklődési kör.

Laci