Kedves Naplóm!
Fogalmam sincs, miért mondom ezt, hogy Kedves Naplóm. Sosem volt hozzám egy jó szavad se. Itt regélek neked évek óta oldalakon keresztül minden bajomról, bánatomról, és egyszer se vígasztaltál még meg. Még annyit se mondasz, hogy "sajnálom haver", vagy valami. Nem is vagy te kedves.
Szóval inkább:
Naplóm!
Na így máris más. Mondjuk azért valami jelző kéne a megszólítás elé. Ez így annyira üres. "Naplóm!"… Nem jó ez így sehogyse. Próbáljunk valami mást:

Csendes Naplóm!
Na ez így megfelel. És még hasonlóan is hangzik, mint a kedves, de legalább igaz is. Nost, gondolom sejtheted, ha már egyszer tollat ragadtam, és itt elkezdtem írni beléd, nagy örömödre, akkor az azt jelenti, hogy történt valami. Ez így van.

Minden nap történnek dolgok. Elég sok dolog. Mondjuk épp megszületik valaki, vagy épp meghal valaki, épp csalódik valaki, épp örül valaki, teljesen mindegy, a világban mindíg történik valami.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ezért én örökké itt fogok ülni, és naplót írni. Mert akkor én pont kimaradnék mindenből. Vagyishát naplóírásban lenne bőven részem, meg levegővételben is, de sokminden másban nem.

Sokminden másban, amiben eddig 20 év alatt részem volt. És akkor ezzel fel is lett vezetve gyönyörűszépen az a szál, amit úgy is folytathatnék, hogy Tökölön születtem, vagyis Budapesten, egy kórházban, de utána Tökölre hoztak haza a szüleim, meg ilyen izgalmasabbnál izgalmasabb dolgokról mesélhetnék, például hogy volt egy kutyám, míg meg nem halt, vagy hogy az első szavam a sör volt, és hogy 10 éves koromig szerettem Michael Jacksont, de inkább másról fog szólni eme csodálatos iromány.

Az élet egy furcsa létforma. Az enyém méginkább. Vagyis, mindenki úgy gondolja, hogy a saját élete különleges, és hogy ő egy különleges ember, más mint a többi, csakhogy ez sokakra nem igaz. Mert ha mindenki más, akkor milyen a többi, akik elvileg egyformák?

Nos az én életem biztos hogy nem egy egyszerű eset. Vehetnénk persze egyszerűnek is. Külső szemmel: "Ó a gazdag kisfiú, aki alá mindent odaszarnak, de jó neki! Miért is sírna a szája, hisz mindene megvan…". Hát persze. Érdekes hogy egyesek úgy gondolják hogy a pénz az bizony minden. Ennél még érdekesebb, hogy általában azok gondolják ezt így, akiknek nincs. Tehát akkor ők most úgy érzik, semmijük sincs? Ó dehogynem. Életük csak van. Vagy szemük, ha nem vakok, karjuk, ha nem nyomorékok, agyuk, ha nem debilek, ha meg ezek mind hiányoznak, akkor ugyse gondolkodnak azon hogy mi van nekik és mi nincs, mert gondolkozni sincs mivel. Probléma megoldva.

A pénznél úgy gondolom vannak sokkal nagyobb hatalmak is, amiket sokkal nehezebb megszerezni. Tisztelet, szeretet. Na most aztán nagy fába vágtuk a fejszét barátaim, először is mi ez a két szó? Hát, az biztos hogy ez két szó, és van köztük összefüggés is. Első nagy összefüggés ami rögtön egyértelműen megállapítható: egyikhez sem kell pénz. Második: mindkettő többet ér, mint a pénz. Harmadik: mindkettő alapköve az igaz emberi kapcsolatoknak. Míg a harmadik elem, amivel eddig foglalkoztunk (gyengébbek kedvéért a pénz) inkább a hazug, álszent emberi kapcsolatok alapköve. Nevezzük kicsit szebb szóval érdekkapcsolatnak.

Hogy hogyan is kanyarodtam el ide, fogalmam sincs, de elmondanám őszintén, kurvára nem erről akartam írni. De ha már itt vagyunk: Igen, nekem vannak barátaim. Vannak emberek, akikre szükségem van, és nekik is rám. Beszélhetünk itt most haverról, barátról, vagy esetleg partnerről. Jut eszembe partner… Ezt azért kifejteném kicsit.

Lássuk csak ki is az a partner. Nos partner lehet az, akit minden nap az ágyba viszel, aztán ha vége, várod hogy lépjen már le, mert kezdődik a kedvec sorozatod a TV-ben. Az soha, senkinek nem jutott még eszébe, hogy ez szar kifogás, mert fel lehet venni, egyrészt, másrészt ha nem veszed fel, interneten később a televiziós társaság honlapján megtekintheted a filmet? Erről ennyit. Na, kanyarodjunk csak szépen vissza…

Partner lehet az is, aki főz, mos takarít rád. Csak az ágyba ne kelljen mellé bújni… Még a végén sex is lehet belőle! Te atya-ég milyen undorító! Bele se mersz gondolni, hogy mi történhet, ha esetleg le kéne feküdni vele, ugye? Szörnyű…

Persze, miután a világra basztak pár gyereket, utána kell rájönni arra, hogy "hoppá, a feleségem ráncosodik, de a lányom osztálytársa, az a 18 éves szőke bige, na az tuti bőr!", röviden és tömören: "Nem illek össze a házastársammal". Végeredmény: Válás. Ki szívja meg: a gyerek. Jön a tortúra: apuhoz, vagy anyuhoz, aztán elfogadni a nevelőaput, nevelőanyut, akik esetenként alig 1-2 évvel idősebbek a gyereknél.

Én ilyen szempontból dögunalom vagyok, restellem: a szüleim együtt élnek, békében. Ők egymás terrorizálása helyett inkább közös erővel az én idegeim tépésére hajaznak, kisebb nagyobb sikereket aratva. Persze én se vagyok ma született aranyszőrű bárány, ez a kellemes viszony kölcsönös. Persze gondolom ezzel csak fel akarnak készíteni a nagy betűs életre, így talán ha egyszer feleségem lesz, könnyebben elviselem. Utánuk már snafu lesz. Legalább csak egyfelől kell majd hallgatni azt amit most még 2 irányból hallgatok.

Nos partnerek közül soroltam pár negatív példát, de hogy ne csak az élet habtalan oldalát nézzük, jöjjön valami pozitív példa a partnerre… Hmm.
Hallottatok már a katolikus egyházról? Na ott vannak olyanok, hogy papok, meg apácák. Na ők azok, akik megtalálták a tökéletes partnert. A senki, na az tuti nem pofázik vissza.

Egy kis komolysággal megfogalmazva: igazi partner alatt azt az embert értem, aki tényleg komolyan gondolja a "jóban rosszban" maszlagot. Tudom kevés ember van, aki ilyen ódivatú, de azért remélem nem túl ciki hinni benne.

Egy ismerős gondolat támadt fel most bennem: "már megint hogyan lyukadtam ki én ide?". Ugyanis Megint tök nem arról írok, amiről eredetileg szerettem volna. Na de sebaj, fiatal még az éjszaka, csak én vagyok kurva fáradt.

Szóval valahol fentebb volt szó ilyenekről hogy barátság, meg hogy szeretet, meg ilyen dolgok. Na igen, a szeretet az egy nagyon fontos dolog. Mondjuk úgy, addig nem is él az ember, míg nem szeret. Mindíg jobb a hullámvölgy a vakító fényben, mint az egyenes út a vaksötétben. Az első esetben is ugyanúgy nekimész a falnak, de legalább tudod hogy létezel, meg hogy nagyjából hol vagy.

Na most én visszatérnék a mondandóm legelejére. Rájöttem ugyanis egy fontos dologra. Hogy oké, hogy ezt a naplómba írom, de valószínűleg ezt pár igen türelmes ember el is fogja olvasni. Na most ha valaki elolvassa, az nem a Naplóm lesz, vagyishát mondjuk úgy, kicsi rá az esély, hogy az olvasónak pont "Napló" legyen a neve. Választani kéne valami valószínűbb megszólítást…

Kedves Pista!
Na ez így már egész jó, így sokkal valószínűbb már, hogy a megszólítás helyénvaló. Bár ha töprengenék még, talán lehetne még javítani egy kicsit. Van is egy ötletem:
Kedves Olvasó!
Igen, azt hiszem ez lesz az. Felteszem te (vagy Ön) legyél (legyen) egy kedves ember, mert különben a megszólítás ismét helytelen. De talán tudnám helyesbíteni még. Eszembe is jutott egy jó ötlet, a megszólítás immáron biztos helyes lesz, ha már eddig elolvasta(d):
Tisztelt Türelmes Olvasó!
Legalábbis az én tiszteletemet ezzel, hogy eddig elolvastad, már biztos elnyerted. Így ha én tisztellek, akkor már mondhatjuk, hogy tisztelt vagy. Elnézésedet kérem a tegezésért, de utálok magázódni. Így utólagos beleegyezéseddel ezentúl nem is fogok. Ne vedd tiszteletlenségnek, épp az előbb fejtettem ki, hogy tisztellek.

Amit még eme iromány elejéről lefelejtettem, az valami figyelmeztetés lenne. Megpróbálom összeszedni a gondolatokat hozzá. Tehát:
Figyelem! Az itt leírt dolgok olvasása mentálisan káros lehet. Semmilyen felelősséget nem vállalok agyi károsodásokért. Azt se állítanám, hogy tetszeni fog, amit olvasol. Sőt, tudom, hogy nem fog tetszeni. Mert ami itt írva vagyon, az az én véleményem, és nem a tiéd. Ez az én naplóm, és ebbe az én gondolataim vannak, és ha nem értesz egyet velük, én nem bánom, mert nincs szükségem az egyetértésedre. Ha nem tetszik, abba is hagyhatod az olvasást. Köszönöm.

Igazából csak azért írok, hogy a véleményemet kinyilvánítsam pár dologról. Mik is ezek a dolgok? Életünk részei. Vannak teljesenen lényegtelen(nek tűnő) és vannak nagyon fontos(nak tűnő) dolgok, amikkel minden nap érintkezünk, mindenkinek megvan róla a véleménye. Íme, ittvan: Én leírom.

Mivel is kezdhetném? Lessük meg egyből az egyik kedvenc témámat. Ezért rengetegen utálni fogtok, de mint már leírtam: hidegen hagy. Téma: a Foci.
Lássuk csak, miért is nem szeretem én ezt a mások által sportnak titulált (felesleges) időtöltést. Az egész ott kezdődik, hogy 11 ember (ha jól tudom ennyien vannak a pályán egyszerre egy csapatból, de ha nem, az sem érdekel, nem a szám a fontos) 90 percen keresztül (plusz a hosszabítás!) futkos 1 darab labda után, rugdalják jobbra balra, és ezért milliókat (néha milliárdokat) kapnak. Ennyi pénzből mindegyik vehetne magának 1 saját labdát, és akkor nem kéne elvenni a másikét miközben játszik vele, nemde?

No, komolyabbra véve a témát: a csapból is ez a "sport" folyik. Minden sportújság első oldalain focis hírek állnak, reklámokban állandó visszatérő motívum, és minden apró csóró faluban van egy focipálya. Az apukák legelőször focizni tanítják a gyermekeiket. Ez mind tömegpszichózis. Belénk ivódott. Talán azért, mert egyszer volt egy aranycsapat. Hangsúlyoznám, hogy az már csak volt, és már elég rég volt ahhoz, hogy túllépjünk rajta. De mit látok? A sok buta embert eme gyönyörű tömegpszichózis birkaként tereli a focidrukkerek közé, a pénzüket otthagyják belépődíjként akármilyen színvonaltalan szar is az egész. És még izgulni is képesek rajta. Pedig semmi nincs benne ami látványos, vagy izgalmas. Rengetegszer kérdeztem már meg focidrukkereket, hogy mi a jó benne, sosem kaptam értelmes választ, vagy annyit hogy "nemtom" vagy annyit, hogy "a balhé a meccs után". Ez szerintem szánalmas.

Az egész csupán üzlet, nem sport. Reklámok, rengeteg pénz, semmi más. Nincs róla hivatalos adat, de teljesen nyilvánvalóan látszik, hogy a focisták, és a focirajongók átlag IQ-ja messze nem éri el az országos átlagot. Fájdalmas, de igaz.

Most erre lehet felháborodni, vagy rágalmazással vádolni, én így látom, és mondom, nincs szükségem rá, hogy egyetérts velem, és nem is fogsz meggyőzni róla, hogy ez nem így van.

És nézzük azt, hogy mi fájdítja nagyon a szívemet ezzel kapcsolatban: Én extrém-sportoló vagyok. Sokak tudatában az extrémsportok nem számítanak sportnak. A szüleim se tartják annak, ami azért kissé fájdalmas számomra, de beletörődtem. Pedig a nevében is benne van: extrémSPORT. Hogy pontosabban kategorizáljam magam: Kerékpár, ezenebelül Mountain-bike, ezen belül pedig Dirt Jump, Street, és Park. Szeretem mikor a biciklimet le "bmx"-ezik csak azért, mert alacsonyan van az ülés, vagy mert látszik rajta hogy extrém-bicó. A bmxnek 20 colos a kereke, a montain-bike-nak pedig 24-26 col között van. (Az enyém spec. 24-es)

És hogy ez hogy jön a focihoz? Nagyon egyszerűen. Magyarországon jelenleg 2 darab fedett hangár van ahol van extrém sportolási lehetőség: Miskolcon, és Kecskeméten. Pár éve ez a szám még 5 volt, De a Budapesti hangárok megszűntek. Az összes hangár magánkézben volt. Télen így a Magyarországon lévő több 10ezer deszkásnak, bringásnak, korisnak, monciklisnek, rolleresnek (és a többi extrém sportolónak) 2 lehetősége van a sportolásra, rengeteg utazással. Persze arra minden falunak van Önkormányzati pénze, hogy fenttartson egy focipályát, de arra már nincs hogy Extrém sportpályát létesítsen. A saját városomban egyetlen pálya van, az is csak kerékpárosok számára használható, csak szárazabb időszakban, és az én saját önerőmből van fenttartva, a saját telkünkön. Próbáltunk kérvényeket benyújtani, mindhiába.

És nekem nehogy bárki is azt mondja, hogy egy focimeccs látványosabb, mint egy extrém sport bemutató. Hogy jobb/érdekesebb látványt nyújt az, hogy emberkék rohangálnak a labda után, mint hogy bringások, deszkások, vagy korisok különböző mutatványokat mutatnak be különböző ugratókon, vagy rámpákon. Mert ha valaki ezt állítja, az egyszerűen elfogult, és ostoba.

Ami még kiborít ezzel a témával kapcsolatban: a Foci mellett ott vannak a futballhuligánok. Nos Magyarországon nincs túl sok extrémsportrendezvény (Pl.: OSG) de egyetlen egy olyanról se hallottam, hogy egy ilyen rendezvény után randalírozás lett volna. Viszont amikor Fradimeccs volt itt nálunk, az összes kocsma bezárt aznapra, hogy ne verjék össze az egész városban. Ezek után pedig mi, extrém sportolók kapjuk meg, hogy huligánok, meg hogy vandálok? Mindenzt miért? mert előfordul, hogy közterületen gyakoroljuk kedvenc sportunkat. De miért is tesszük ezt? A válasz egyszerű: mert mi, ellentétben a focistákkal, nem kaptunk helyet, ahol sportolhatunk. Azt mindíg elmondják, hogy hol ne, de hogy hol lehet, azt még sosem hallottuk.

Szerintem ezzel nagyjából körülírtam az első nagy szívfájdalmamat.Persze van még itt rengeteg dolog, ami nyomja még a lelkemet. De első részben talán ennyi elég lesz.

Köszönöm, hogy mindezt végigolvastad türelemmel, és most még egyszer hangsúlyoznám: nem kell, hogy egyetérts velem. Vonulhatsz felőlem tovább a csordával. Az én véleményemet úgyse változtatod meg, akármit is mondasz. Ha felháborodsz ezen, hidd el, legkevésbé sem érdekel. Lesz még itt más értekezés is, ne félj.

Mára Búcsúzom, de visszatérek.
Üdv, Jó éjszakát!
Illetve ez így megintcsak nem valami pontos. Az egy dolog, hogy amikor én ezt most írom, hajnali 3 van, tehát a "jó éjszakát" jelenleg aktuális köszönés, de ha valaki ezt nem éjszaka olvassa, akkor az úgy nem jó. Próbáljuk meg így:

Jó Napszakot!
(Tökéletes!)