Egy ártatlan kis pók
Felugrott a fára
Lenézett a kis pók
Lenézett a tájra.

A kis pók nem látta
a végére mászott.
Nagyon megcsodálta
amit ő ott látott.

Az ártatlan kis pók
meglátott egy viskót.
Annak az ajtaján
Kilépett egy szép lány.

A viskó ajtaját
Lakattal lezárta
A kis pók amit lát
Azonnal leírta.

Pókhálóba fűzte
nehézkes sorait
A viskó szerelme
szörnyű fájdalmait.

A kis pók bátortalan
az ablakhoz mászott
a poros ablakban
egy bús fiút látott.

Az ártatlan kis pók
ezt is lejegyezte
sok verset alkotó
irigykedhet érte.

Kis pók belefűzte
kis hálócskájába
a fiú szerette,
ő magára hagyta.

A kis pók nem értette
A fiú viszont tudta
s mindent megtett érte
Hogy a lányt visszakapja.

A fiú nem volt jó,
mint a kis pók ártatlan
de szemmel látható
a fiú hogy odavan.

A lány is bűnös volt,
de megbocsájtott neki
a fiú, ki ott bent volt
hisz őt nagyon szereti.

A lány otthagyta
egyedül, hidegben.
A kis pók leírta:
Az élet kegyetlen.

A fiú hidegben
sarokban kuporgott
könnye csordult hiszen
mindent otthagyott.

Otthagyta őt minden
egyedül hagyták őt.
És elsírta magát
a kicsi pók előtt.

A kis pók visszament
gyenge hálójához
kicsi fejébe bent
teljes volt a káosz.

Mindennap megnézte
a kis szürke viskót
hátha egyszer végre
észrevesz egy kis jót.

Aztán egy napon
Mikor ment megnézni
látott lent a padlón
egy holtat feküdni.

A fiú haláláig
várt vissza a lányra
de a fiú amíg
élt, viszont nem látta.

Másnap jött a leány
meglátta a hálót
elétárult látvány:
kis pók, fiú: halott.

Eltemette őket
s a sírra felírta
azt ami oda lett
pókhálóba írva.