Halk szellő
2007.12.10. 17:21
Halkan fúj a szél
A lélek belül fél,
s reszket, mint a nád,
csendben gondolok rád.
Sivatagot átszelõ patak,
szemembõl egy könnycsepp fakad,
S mikor elhagyja ajkamat,
megérzem fájdalmamat.
Fájdalmamat, mely belülrõl
ezer darabba felõröl,
s széttép, mint egy darab papírt,
melyre valaki verset írt.
Szerelmes verset írt, s sírt,
s mint szögek tépik a fakírt,
úgy fáj minden porcikám.
S nincs nappalom, se éjszakám
Nincs nappalom, se éjszakám,
anélkül hogy ne akarnám,
hogy örökké légy velem,
hisz nélküled nincs is életem.
Nélküled csak üres vagyok,
mint pályaudvaron a vagonok,
S a magányosság folyosóján
a falnak dõlve gondolkdván,
Rád gondolok, mert hiányzol
összetörve, tõled távol
becsukom a szememet,
s látom tekintetedet.
Látom tekintetedet,
érzem távollétedet,
s megfognám a kezedet,
de rájövök, hogy nem lehet.
Halkul a szó,
De gyilkos a csend:
Hangzása fájó,
eltipor idebent.
S csak ülök némán, falnak dõlve,
Hol bántó érzelmek vesznek körbe,
Nézem a plafont, várom hogy végre,
mikor lesz a szenvedésnek vége.
|