Mégis mit? Hogy megtaláljuk az igaz szerelmet? Ugyanmár... Létezik ilyen? Ugyanmár... Hogy érdemes szeretni? Hogy érdemes szenvedni? Kiért? Miért?
Hogy érdemes azért élni, hogy szeressünk? Hogy feltenni az életünket arra a szent célra hogy szeressünk valakit mindennél jobban? Ugyan... minek?
Hogy ezt kapjuk vissza? Hogy folyton csak csalódik az ember? Hogy csak arra vár hogy valaki szeresse, valakinek fontos legyen, de senkit nem érdekel, senki nem kéri hogy vele legyen, senkinek nem kell igazán? Hogy ha az ember nyújtja a kezét, abba is csak szöget ütnek, és feszítik fel a keresztre? Míg utolsó csepp vére hull csak vár és remél? De miért? Érdemes ezért élni? Érdemes erre várni? Érdemes ezért meghalni?
Vagy ne érezzünk? Ne szeressünk? Rejtsük el a szívünket messzire? Viseljünk álarcot a viág előtt? Ne sírjunk, ne nevessünk... csak menjük, haladjuk a csordával, meg ne álljunk? Csak nézzünk, ne lássunk? Csak Halljuk a hangot, de nem hallgatjuk, csak bambulunk, de nem figyelünk? Csak azért vesszük a levegőt, mert ingyen van? Vagy mert kell?
Hogyan jobb? Ha sírsz és nevetsz, ha sírva nevetsz, ha fürdesz az érzelmek tengerében, s váltják egymást hullámvölgyek közt boldog és boldogtalan napok, vagy csak élsz napról napra? Élsz, vagy csak létezel?
Hogy az életed tényleg éled, vagy csak túléled? Ez a te döntésed. De elgondolkodtató, hogyan jobb. Vagy lehet-e jó egyáltalán?