Ül a székben. Körülnéz... Az asztalon egy doboz cigaretta, pár szál gyufa... Lassan, élettelen léptekkel elindul az asztal felé. Hosszúnak tűnik az út. Az a pár másodperc órákba torkollik.

Megtántorodik hirtelen. Hátranéz. A szék üres. Ahol az előbb ott ült. Megy tovább az asztalhoz, de minden apró lépése után megfordul, és hátranéz. Tán a csodára vár, hogy hirtelen valaki ott terem a székben. Hosszas tanakodás, és tántorgás után eljut az asztalhoz. Szemügyre veszi a cigarettásdobozt. Lassan leereszkedik, és leül az asztalra. Pár percen keresztül csak ül, és a dobozt szemléli.

Némi habozás után kinyitja a dobozt. Beletekint mélyen és egy szál cigarettát talál a dobozba zárva. Önmagát ismeri fel, nézi, mintha tükröt tartana a kezében. Azon tanakodik, hogy elszívja-e, vagy szerezzen egy másik szálat, amit szépen, óvatosan becsúsztathat a magányos szálacska mellé.

A cigaretta kérlelően néz rá. Mintha könyörögne azért, hogy végezzenek vele, csak ne kelljen még többet eltöltenie egyedül a dobozban. Hogy jobban szeretne elégni, és eltűnni, mint a sötétben, magányosan szenvedni.

Ül, és nézi a cigarettáját. Hirtelen elsírja magát. Egyedül ül a szobájában egy cigisdobozzal a kezében, és csak a könnyeit hullajtja. A cigaretta sóvárgóan tekint rá, szinte könyörög, hogy engedjék ki a dobozból, a pokolból. Hogy pusztuljon el, és tűnjön el örökké a világból.

Gondolkozik. Tekintete mélyen a dobozba merül, könnycseppje lehullik a doboz aljára. Némán lesi a dobozba zárt rideg ürességet, és a benne magányba sorvadó cigarettát. Kezével lassan megközelíti a magányos rudat. Finoman, gyengéden ujjaival megérinti, és kiemeli a dobozból. Egy darabig csak nézi, forgatja a kezében. A végéből hulló dohánymorzsákban felfedezi szeméből hulló szomorcseppeket. Eltűnődik... A filter halkan suttog hozzá... Kérleli, hogy végezzen vele.

Gyenge karjával megemeli, és könnyborította arcához emeli. Gyenge ujjaival szájába veszi a filtert, és ekkor belülről elárasztja a hatalmas lángoló tűz... Visszaemlékszik az utolsó csókra, melyet a hőn szeretett személytől kapott. A cigaretta hullajtja morzsáit, és végső elkeseredésében némán nyög egyet. Csak ő hallja. Körbenéz... Vágyakozva néz a szék felé... De az üresen áll. Lehajtja fejét... Tudja nincs már többé remény.

Csontos kezével egy gyufa után nyúl. Cigarettája halkan sóhajt egyet. Utolsó imáját mondja, köszönetét, hogy valaki végre talán véget vet a szenvedésének. A tisztítótűz meggyullad... És a gyufával lomhán közelíti a fehér rudacska végét. A dohány szinte kihajol, hogy hamarabb lángra kaphasson, és eltávozzon erről a földről, örökké. És egyszer csak lángrakap.

Ül az asztalon egyedül, némán, s kiszívja cigije minden apró füstjét... és közben patakokban folynak könnyei. A dohány pislákolva parázslik, lassan ég el... Utolsó fájdalmas hörgések közt lassan elfogy, és eltávozik innen örökké.

Másnap a szoba üresen áll. Csak egy van a szoba közepén... Egy cigarettacsikk.