Kör közepén állunk.
Kézen fogva várunk
választ kérdésünkre:
Hátra, vagy előre?

Karmok nyúlnak felénk,
Sebet tépnek belénk.
Szétszaggatják karunk,
Mindegy, mit akarunk.

Háttal állsz most nekem,
Vagy csak én nem értem?
Vagy én állnék háttal,
S szemben a világgal?

Csak szavaid hallom,
Igaz-e nem tudom.
Észben tartom amit
Mondtál, nem árt, tanít.

Nem látom, hagyod-e,
hogy e karmok hegye
nyomot hagyjon benned,
Vagy simán túléled.

Könnyed csak víz netán,
Sikolyod éjszakán
tényleg hozzám fűzöd?
Mindent elrejt a köd.

Kételyem felemészt,
fáj, és menekülést
sem találok sehol...

S ha a nyugalomnak vége,
Felrúgom a szabályokat,
Senki ne tegyen elém gátakat,
S csak vésem a sorokat
Hogy tetszik, hogy nem,
De míg ver a szívem,
Itt kell élnem.

S míg élek,
Írok neked.
S míg kapok levegőt,
Rád gondolok mindíg.

Létezne könnyebb út:
Ezer másik őr szívemre,
Aki talán jobban is figyelne...

De már nem érdekel.
Az se ha átversz,
Az se ha mással fekszel,
Amíg engem nem hagysz el,
Veled maradok.
Ha nincs rá semmi ok,
az se baj.