Lenyugodott egyszercsak a tengerpart is. Egy sellő ült a kövön a tenger partján és gyönyörködött a csillagokban. Nyári éjszaka volt, a levegő megállt, s a fülledt meleg még az egész sötétséget is még elviselhetetlenebbé tette. Mégis, a sellő csak az eget szemlélte. Kitért a patra egy másik sellő. Leült mellé, és némán néztek a távoli fények felé, melyek tarkították az eget. Szájuket nem kellett szólásra nyitni hogy tudják, mire gondol a másik. Egy-egy takintet a másikra, és minden tiszta volt. Egy hal úszott el nyugtalanul a vízbe előttük. A hal ment csak tovább, otthagyta a sellőpárost. Surrant a vízben, mi oly csendes volt a hullámai nélkül, hogy már szinte ordított a némaság. A hal pikkelyei visszaverték néhány csiilag képét. Elindult mélyen lefelé, egyre mélyebbre, s még sötétebbre, egy másik világ felé. Beúszott egy szikla alá, ahol várta őt egy másik, szinte pont ugyanolyan hal. Csak kicsit kisebb. S ott, ketten megbújtak egy cápa elől. Aggódóan várták, hogy mi fog történni, a cápa sóvárgóan odapillantott még egyet, aztán továbbállt. Elindult beljebb, a parttól távolabb, hogy a nyílt tengeren keressen magának elemózsiát. Egy darabig szemlélődött a vízben, próbált halkan surranni, de a világ csendjében nem sok lehetősége volt erre. Eltelt pár óra, míg ráébredt, hogy kénytelen lesz nyugovóra térni, és másnap folytatni a keresést. Még egyszer a felszín közelébe férkőzött, s hatalmas uszonyát a szabad levegőre dugta, jelezve társának, hogy ideje nyugovóra térni. Ezek után társával együtt elindultak a mélybe. A parton egy manó figyelte a hatalmas uszonyok feltűnését. Megilyedt, de nem félt mégse, hiszen tudta, hogy a cápák nem jöhetnek ki a partra. A homokban tüzet rakott, leült mellé, s idejét halk énekléssel töltötte... Ezzel is elkergetve azt az égető csendet, mely körülvette a tájat. Bámulta a tüzet, s várt. Egyszer csak a távoli erdőből egy másik manó jött elő. Odaszaladt, átölelték egymást. Megszólalniuk nem kellett, egymásra mosolyogtak, és kézenfogva elsétáltak. A tűz mellé egy kutya ült le. Nézte a tüzet, aztán mikir már kezdett világosodni, megfordult, a hamura homokot kapart, se elsétált az erdőig. Az erdő szélén egy másik kutya ült. fejüket egymásra hajtották, s ott álltak egymást átkarolva egész délig. Egy madár szállt el felettük, rájuk vetett egy pillantást, majd tovább repült, egyenesen egy magas fáig, hol némi gyümölcsöt lelt. Elfogyasztotta ebédjét, majd továbbrepült. Az erdőn túl egy magas torony volt. A madár az ablakpárkányra repült, hol várta már gerlepárja, s fiókái. Megetette őket is, majd a lakoma után egy rövidebb időre betért a fészekbe, hogy kipihenje magát egy kicsit. A toronyban egy fiú lakott. Magányosan élt ott, nem volt senkije. Az ablakból figyelte hogy milyen az élet odakint. S tetszett neki.