Vöröslő víz csöppen le ujjai hegyéről...
Fájdalmasan áhitoznak puha kegyéről
De a sötétbe világít szemüknek fehérje
Nincs aki igazán szívből ésszel felérje
Mindazt mi a sötétbe lett lakattal lezárva
A füstté váló ködben a fény lett az árva
Minden gyilkosságnak megvan az ára:
Fizess!

A Fájdalom ölje meg bünhődő lelkedet,
Mert ha a sötét árny vonzotta testedet,
Megérdemled, hogy vak koponyádba
Lassan, vért csorgatva sikító karma
tépje bele az örök igét valamely lélek
Melytől az özönlés óta izzadva félek,
de ha vége van hát fájdalom- s én élek:
Ne keress!

Fuss inkább míg lehet mert utolérlek,
S onnantól már semmi jót nem igérek,
Míg farkasok vérszomjának oltására
Nem jöttél rá, élted lehet szörnyű ára.
Talán mikor bejöttél a rácsok között,
Nem tárult szemed elé, lényed fölött
A vésett kép: Ő utoljára könyörgött:
De meghalt.