Mily érthetetlen ez a dal,
Mi csontod velejében fő,
Mily titokzatos eme zaj,
Mely húsodból tép elő...

S mégis mily hangos,
Mégis ily kegyetlen
Az a karom mely mardos
Mely miatt szörny lettem...

S hogy eladtam éltem
az utolsó vizcseppért
Mikor finom ajkához értem
Tüzet oltani - de miért?

Régebben poéták voltak
S tán boldogan írtak,
De lelkük mára összeaszott,
S léptük nyoma nem ragyog...

Többé már nem énekelnek
himnuszt értük a galambok,
Többé már nem könyörögnek
Életükért a halandók...

Pedig olyan egyszerű volt,
Csak sütött a nyári nap,
Csak ragyogott az égbolt,
Nem volt még harag...

S az talán sosem lesz,
De a nap már elment,
S a holdfényben eltemetsz,
s én is könnyeimet.