Azon goldolkodott hogyan is jutott el idáig...

"Az oké, hogy most itt ülök a szakadék szélén. És az is tiszta, hogy a következő lépésem, hova vezet... De mégis hogy is jutottam el ide?
Hát először is arra emlékszem hogy egy furcsa ösvényre tévedtem... Valami tetszett benne. Megragadott, azt hiszem. Volt benne valami, ami legelsőre megragadta a fantáziámat, hogy nekem erre kell jönnöm. Igen, úgy érzem így jöttem errefele. Aztán... Emlékszem volt egy sziklafal, felmásztam... Nem volt valami egyszerű... Többször is neki kellett futni hogy jó fogást találjak a falon, és hogy tenyerem beleilleszkedjen a tenyérként nyúló sziklákba... Az ösvény szinte magától jött, s az út is szép volt... Madarak dalolásztak a zöldellő fákon, sütött a nap... Virágot szedtem a réten... De most mégis itt ülök. S nézek le a mélységbe. Persze nem mindíg volt ez így... Volt ez úgy is, hogy járkáltam vidáman az ösvényen, tudtam hogy itt biztonságban vagyok... Megpihentem egy diófa ölében, játszottam a tenyerembe vett homokkal... De lassan, ujjaim közt eltűnt az összes... És most csak piszkos a kezem... S itt bámulok a semmibe.
Jöttem tovább az úton... Megpihentem a Duna partján... sok kis kavics volt körülüttem, kacsáztam velük a vizen... A Nap rám mosolyodott, s nevetve nézte a kavicsok játékát... de végül az összes kavics elsüllyedt örökké a Duna fenekén. S most elsüllyedtem én is... Önmagam mélyébe estem. A Dunaparttól is tovább vezetett az út... majd egyszercsak beborult az ég. Nehéz ágak állták utamat, s féltem a sötétben... S a felhők felnyögtek, s hatalmas jajveszékelsem közt könnybe lábadt az ég... menekülnöm kellett. S rohantam tovább az ösvényen, majd megbotlottam, s onnantól én már nem szólhattam, a lejtőn a sárban csúsztam-gurultam, s utam meg nem állot a szakadék széléig. S most itt ülök. Röviden ennyi. Tenyerem sáros, térdem lehorzsoltam, szemem könnyes, de ajkam kiszáradt, s szívem vérzik... A szakadék szélén egyszer csak felállok reszkető lábamra, lenézek a mélybe, majd búcsút intek a napnak, utoljára tekintetemet az égre szegezem, s le sem veszem róla, míg a nap nem tér nyugovóra... S búcsút veszek a csillagoktól is, s a legszomorúbb lehullik..."

... S lezuhant a mélybe végül.