Hegy tetején állva
Egy kötélbe kapaszkodva
Húzom a sziklát egyre a magasba,
De szakad a kötél, s visszazuhan.

Leszaladok hát utána,
Álefekszek, testemmel megállítva
E hatalmas kődarabot, oldalába
Kapaszkodva visszatoltam.

De amint felértem volna
A jéghideg hófedte csúcsra,
Gondol egyet a merev szikla,
S hirtelen hátralök, s megpattan.

Gurul lefele, én zuhanok utána,
Nem tehetek semmit, ő újra
Nem jön vissza már soha.
S ez táplálja örök fáldalmam.