Lennék a térded
mikor ráhajtod fejed,
egy méla órában
gondolkodsz magadban,

Lennék hegye ujjadnak,
Mikor igazítod hajadat,
A tükör előtt állsz némán,
S tekintesz fel én rám.

Lennék a takaró, ha fázol
Karolnának ha közel a távol,
Ha az álom nem jön szemedre,
Én repítenélek a fellegekbe.

Lennék a parketta, ha sétálsz,
S véget érnék, ha megállsz,
de sosem törnék talpad alatt,
Kísérnélek, amíg haladsz.

Lennék a jég a nyáron,
Tűz egy téli napon,
Dér az ablakodon,
Sál édes nyakadon.

S mégse, Tudom nem lehet.
Mert tán sosem érzed ezt,
S mégis, én néha úgy érzem,
Melletted lenne az én helyem.