Magam utján

Eljött a reggel, én csendben itt vártam,
És mégsem tetszett amit meg láttam
Hiába is nagyon jól tudtam:
Ez így ahogy a lét, nagyon jól van,
Vagy mégse!
Te sem érted, én se,
Mégis a világnak kése
Lett a végzet, s idevéste
A szívembe utolsó szavadat,
Mit magammal hordok,
Fájdalmas emlékedet:
Hogy szeretlek, érted sírok.
Érted sírok.

Ha felkelek nem látom,
Tudom, mégis várom,
Véget ért az álmom.
Magam útját járom.

Ha felkelek nem látom,
Tudom, mégis várom,
Véget ért az álmom.
Magam útját járom.

Becsültelek de ithagytál,
feküdtem, s belémrúgtál,
Nyujtanád a kezed,
De most már nem érzed,
Elmúlt az a régi szép nyár,
Minden madár más úton jár,
Egyedül szállok én is a kék ég alatt,
A régi időkből semmi sem maradt
Csak te!
A szemed, Az ajkad, s a dallam,
Akármenyire is nem akartam,
Belédestem, mint egér a csapdába,
Beszorultam ide, tudom mind hiába,
Legszivesebben elmennék a picsába,
De nem tehetem, nekem itt kell maradnom,
A keresztet örökké vállamon hordanom,
Hogy szerettelek, de mégis megcsaltál,
Hogy bíztam, benned, és mégis hazudtál,
Csak te voltál, És te sem maradtál.
Te sem maradtál.
Te sem maradtál.

Ha felkelek nem látom,
Tudom, mégis várom,
Véget ért az álmom.
Magam útját járom.

Fájt a seb, mit szívemből kitéptél,
Bekötözném, de nem lehet, a tűz még mindíg él,
A lelkem belül fél,
Reszket és üvölt,
De mégis látlak, miután beszürkült.
A nap lefeküdt, Csak én ülök némán,
Az égből ezernyi csillag néz rám,
Könnyeik hullajtanák esőként az égből,
Kérlek még utoljára nézz föl!
Hogy láthass, még egyszer,
Mielött elhagyom e világot,
Csak nézz rám, még egyszer,
Síromra ne hozz virágot!
Síromra ne hozz virágot!
Ne hozz virágot!
Ne hozz virágot!

Ha felkelek nem látom,
Tudom, mégis várom,
Véget ért az álmom.
Magam útját járom.

Ha felkelek nem látom,
Tudom, mégis várom,
Véget ért az álmom.
Magam útját járom.

Ha felkelek nem látom,
Tudom, mégis várom,
Véget ért az álmom.
Magam útját járom.

Ha felkelek nem látom,
Tudom, mégis várom,
Véget ért az álmom.
Magam útját járom.

Mert elvettél tőlem lassan mindent,
mert a láng még mindíg érted ég itt bent,
Mert ha becsukom szemem, mindíg téged látlak,
mert te adtál értelmet ennek a világnak.
Most hát ne kérdezz, elég volt,
Ideje már mennem,
Csak egy utolsó kérés volt:
Ne kérdezd, miért tettem.
Ne kérdezd. Ne kérdezd.
Miért tettem?
Ne kérdezd. Ne kérdezd.