Nyisd fel a szemed ember! Így élsz? Meddig?
Dobd el mi leláncol, hisz ez visz el a sírig,
Ember nézz fel magadra, nézz fel, könyörgöm,
hát ez volna az miért éltél? Hogy tested legyen börtön?
Tekints körül barátom, ez nem az a némafilm, melyben
csak tátogsz oly bután, mintha nem hallanál, itt fejben
dőlnek el a játszmák, és esnek el városok, itt milliók
halnak éhen az utcákon, te meg mit kérsz? egy utolsó csók?
És holnap vesszél éhen? Állj a talpadra és menekülj,
Egy dzsungelbe vesztél, hol az ész a hátrány?
Na ezt vidd magaddal, ezt a csomagot. Megkapod.
Hogy tudjad az omladozó hegyen a szélső sziklára sose ülj,
Hogy mi csillog, az nem arany, a padló az nem márvány,
Csak bálvány, de elvész, Főként ha rossz helyre rakod.
Hogy lesz e holnapod? Ne reméld ember, csak rágd le a csontot!
E börtönt, öklöddel verd szét, omlaszd le falát! Ha bírod...
Ha már végleg elfáradtál, úgy érzed véged...
Akkor tudd meg ember... Senki nem őrzi emléked.