Elszakadtam a valóságtól.
Más árnyékában magamtól távol
Kísértetként szállok az érzelmek
Fagyos tengere felett. Félek.
Mégis, hogy a szöget szememből kihúzzam
Eggyé kell válnom veled. Hogy tudjam:
Mi csörgedezik igazából odabent.
Hogy egy fal végre kihúzza a jelent.

Minden könnycsepp egy újabb tégla.
Mindíg közelebb érek, mégsem jutok a célra,
Átváltoztam és tudom hogyan győzlek le,
De ehhez süllyednem kell még a legmélyebbre,
Át kell hogy érezzem minden porcikámmal:
Hogy eggyé változtam minden rémálmommal,
És így számoltam le vele mindörökké,
Csak egy hideg tárgy csupán. Semmi többé.

Megfoglak, és elhajítalak, Mint egy használt rongyot,
És szemétté váltam én is az élet dombján, holott
Egyszer még csillogott az arany verítékem,
Ma már csak nyög karma alatt lusta vérem,
Ma már csak halkan súgja szavát a fülembe,
Miként akkor ordított hangosan egy terembe,
De odazárta összes múltját, s kulcsát már elhagyta,
Elszakadt a valóságtól. Pedig nem akarta.