Hangya
2009.08.03. 02:51
A virágos ég alatt
Egy néma, szürke alak
Szép komótosan halad...
Az égbe visz az útja.
Mint a kék, a levegő,
Egyszer céloz, egyszer lő,
S lelke lesz majd a temető:
Nem jön többé vissza.
A pultra könyököl fáradtan,
Súlya alatt halkan roppan,
Mégsem érzi magát jobban:
Saját vérét issza.
Eltűnt, mint a puskapor,
Mikor lángrakap, mint a kámfor,
Messze jutott céljától...
Nem jön többé vissza.
|