Kemény nap volt.
Az égből megannyi felhő szakadt ránk.
Én mégis ott álltam.
Valamire még vártam.
Valami, ami még nem jött el.
Így mégse érhet véget a tánc.

Megbotlottam egy fűszálban.
Kemény nap volt. Mégis felálltam.
Így mégsem múlhat el valami.
Valami, ami még nem is jött el.

Fájtak a szavak miket súgtak a fák.
Könnybe lábadt szemem, mikor néztem rád.
Apró darabokra tört tükör előtt ajkam
ezer véres varrat szabdalta. Nem akartam.
Mégis egyszer elhallgatott minden szólam.
Csak itt a fejben játszik még mindíg.
Így mégse érhet véget a tánc.

Így nem múlhat el az elmúlás.
Így véget nem érhet a vég.
Hisz még nem is kezdőtött az igazi kezdet.
Élni se kezdtem az életet még.
Szemedbe nézek a tükrön át:
Most mégis minden oly más…
Így nem múlhat el az elmúlás.

Hiába is fáj minden egyes szög a hátamban…
Hiába is tépi kötélen ázó húsom…
Hiába is már holtan fekszem, a föld alatt…
Minden olyan átlátszó… Hol nyugszom?
Kemény egy nap volt. Biztosan.
Minden akaratom rég odavan.
Elszállt minden gondolat. Elveszett.
Így mégse érhet véget a tánc.
De vége lett.