Minden nap felkelünk valamiért. Elindulunk valahová. Minden nap.
Minden reggel megdobban valami. Minden reggel megszületik valaki. Minden este meghal valaki.
Minden nap ugyanaz. Minden szürke pillatban lángol valami. Vagy csak parázslik. Egy apró szikra. Minden egyes emberben mégis ottvan.
Minden nap egy újabb esély. Egy újabb lehetőség arra, hogy elkezdj élni. Minden nap ugyanaz, mégis minden nap lehet más. És onnantól kezdve minden megváltozhat.
Mindenkinek festék van a kezében. Festék, s ecset, hogy kiszinezzék vele a mindennapok szürke körvonalait. Minden nap ugyanaz… minden ember megy valahová.
Ökölbe szorított kézzel állok az emberhullámmal szemben. Mindenki megy valahová. Tartok valamerre én is. Ecsetemet megfogom s mélyen a vörösbe mártom… S pezsdül minden csepp vérem. Artériákkal fonom körbe és vénákkal tűzdelem ki a képet rólatok. Emberek, kik mind, minden nap ugyanoda tartotok…
Pár ecsetvonás. Kész is van egy újabb nap. Szürke és vörös. Tán kevés lesz. Keresek hát új színt. Karom magasan az ég felé nyújtom, kékkel, és fehérrel kipingálom lassan… Könnycseppekkel eláztatom, s lassan csepereg rátok. Esernyőtök rántjátok, s mit sem törődve… Mindenki tart valahová.
Ez is csak egy ugyanolyan nap mint a többi. Szürkeségbe burkolózik a táj. De én látom hol bújt el a kék s a vörös… Tenyerünkben minden szín. Összemorzsoljuk, s szürke lesz újra. Ez is csak egy ugyanolyan nap. Mindenki tart valahová. Lépteim veszem hát én is.
Mégis, minden nap felkelünk valamiért. Elindulunk valahová. Minden nap. Mögöttünk a múlt, előttünk a jövő, s kérdés merre az irány? Mindenki tart valahová. Mindenki jött valahonnan.
Szürke betonfal előtt állok. Ecsetem ragadom újra, s nevemet lassan felpingálom. Itt jártam. Mindenki tart valahová. Mindenki jött valahonnan.
Nevek díszelegnek a falon. Nevek, s hozzá arcok, tekintetükben az üresség, ajkuk sarkában megbújnak a kimondatlan szavak. Újra ecsetet ragadok, s zölddel felírok minden szót, mit sosem mondtam. Szerelem, Szeretet, Boldogság, Fájdalom, Barátság, Élet. Mindenki tart valahová. Mindenki jött valahonnan.
Mégis, ha a szembejövő népáradattal farkasszemet nézek mit látok? Üveges tekintetek száza bámul vissza rám. Mindenki tart valahová. Mindenki jött valahonnan.
Utak. Utak, melyek, keresztezik egymást. Kezek, mik szép lassan összefonódnak, ujjak, mik csúsznak ki egymás közül, s szép lassan eleresztik egymást. Tán fáj a búcsúzás, de mégis… Mindenki tart valahová. Mindenki jött valahonnan.
Talpam egyre nehezebb. Egy világ támaszkodik most rá. Tán ők is úgy érzik? Minden csak kölcsönhatás. Az egész élet. Utak, mik keresztezik egymást. Utak mik szétválnak… Hisz mindenki tart valahová. Mindenki jött valahonnan.
Minden nap felkelünk. Minden nap elindulunk. Minden nap megérkezünk. Minden nap véget ér.