Kételyekből szőtt hálón
Kapott el az éj sötétje…
Bórús jövőm így már látom:
Tán én lennék az ebédje.

Szívem tépi ki először,
Vérem lesz hozzá a mártás,
Kifacsarja, meggyötör…
S epém lesz a ráadás.

Bőröm lassan lenyúzza,
S nekilát a húsomnak,
Csontjaimat kihúzza,
Jó lesz fogpiszkálónak.

Kés-villa nélkül is jó…
Széttép puszta izomból.
Koponyámból lesz hamutartó,
S fogselyem egy hajszálamból.

Jó étvággyal elfogyaszt,
S elporlad emlékem.
Tán már senkit nem aggaszt,
Hogy egyszer én itt éltem.