Álomvilágban élünk,
Egyszer majd mind visszatérünk,
Testünk közös, lelkünk
Mélyen a sárba tapos.

Ragyogó kőszirt alatt
A nap vadászta tekintetünk...
Egyszer majd mind visszatérünk,
S elvisszük majd, ami fontos.

Ami pedig itt maradt:
Fájdalommal szívünkbe véstük,
Csepegett le a tőrről vérünk,
Kínsorait sosem éretettük.

Csak mit kellett: megtettük,
Ha fájt, hát szenvedtünk,
Egy testvérpár: szétszaggatja
a belső én iránti haragja.

Hiába is volt az mi múlt,
Elúszott messzire a vörös.
Negatív képek, füstbe gyúlt
Szürkesége oly mélyen ködös…

Egyszer mind elveszünk.
Elveszünk a sötétségben.
Egyszer mind visszatérünk.
Részletekben, vagy egészben.