Kicsit ülj le mellém
várj míg bontok
egy üveg sört,
s egy sort leírok
Míg a neved zúg
a fejemben édes,
míg mennek a sorok
s a képek oly rémes
hogy néha félnék
ha vége szakadna,
hogy tudom számomra
semmi se maradna,
de meghalnék érted
ezt elhihetnéd,
hisz senki más nincsen,
s ha tőlem elvennéd
a szívem elcsúszna
a zsebed mélyére
és ki tudja honnan
de végére érne
egy történet melyben
a színbe varázslunk
és megvalósítjuk
minden kis álmunk
egy filmbe mely egyszer
a mozikba futna
és meglenne tőle
az új sikerkassza,
hogy siket meghallja
hogy a zsigerbe hajtja,
a zsinegre akasztja,
hol mindenki látja…
Én lehetnék az álom,
lehetnék az éjjel,
mi érted nem másér
csak érted jön el,
hogy lehetnék fájdalom,
lehetnél gyógyszer,
s ha kínoz a tévhit
majd te oszlasd el,
hogy lehetnél börtön
az ajtót kirúgnám,
és kimennék veled
mint partra a hullám.
Hogy tévfolt volt minden
ezt belém ne tápláld,
mert igaz szerelem
mi tavaly még rámszállt,
mert igaz szavakban
kevés a békjó,
de te is tudod már,
nekünk ez így jó.
mert örökké téged
szorítanálak,
ha tunám hogy nem fáj,
is ápolnálak.
hogy futnék ha kéred,
hogy mennék el érted,
mert bármi is legyen,
én szeretlek téged!