Miért? Kérdezem én…
Ha egyszer ide születtünk,
Itt is vénülünk meg. A Föld kerekén.

Mégis, minek élünk?
Pézünk itta el sorsunkat,
Sáskák falták fel lelkünk…
Boldogság… Mese az mind.
E világ az örök kárhozat.

Egy halomnyi hangya
valahol a felsőbbek tenyerén
Akár egy vízcsepp,
Leperdül, s eltűnik a végén.
Ezek voltatok, szánalmas lények.
Adatok, kőbe vésett tények.

Ha nem vagy itt,
egyel kevesebb… vagy lesz más.
Mindíg van helyetted
egy másodlagos pót-megoldás.

Ennyi lenne,
talán mégse?
Fájna ha a vég eljönne.
Egy kormos sziklán ülünk mégis,
Dereng az ég, omlik a hegy,
füst száll, lezuhanunk: te is, én is.
A völgy szájába: egyre megy,
Elmerülünk feneketlen gyomrába.

Mire vártunk?
E két kéz mára egy.
Emberek, színek nélkül, és mégis
Egyik sem vak, de falnak megy.

Csontig hatol, és kitör egyszer,
Miért? Kérdezem én…
Ha egyszer majd itt halunk,
mégis… nincs rá gyógyszer,
Hogy tűnnénk el könnyedén,
Ha mindíg nyomot hagyunk?